Esélyegyenlőség biztosítása fogyatékkal élő hallgatóknak

A nemzeti felsőoktatási törvény rendelkezése szerint az orvosilag kivizsgált fogyatékkal élő hallgatók után az Egyetem évente kiegészítő támogatást igényelhet. A támogatás alapján folyósított pénzkeretből a rászoruló hallgatók igényeihez igazodva olyan kiegészítő támogatást nyújthatunk, melyek segíthetik a tanulmányokhoz kapcsolódó akadályok leküzdését. Ilyen területek lehetnek például a fizikai és információs akadálymentesítés, illetve a személyi segítők alkalmazása.

Minden lehetséges módon támogatni kívánjuk hallgatóink tanulmányi munkáját, tanulmányi előremenetelét, ezért kérjük amennyiben látásában-, hallásában-, mozgásában korlátozott, illetve egyéb tanulási nehézsége van, jelölje meg a lenti nyilatkozaton az alábbi linken elérhető nyilatkozaton.


Nyilatkozat kiegészítő támogatás regisztrálásához


A kiegészítő támogatásra jelentkezni nem kötelező, azonban pénzügyi támogatást az Egyetem csak az igazolással rendelkező regisztrált hallgatók után igényelhet.

Amennyiben Önnek nincs szüksége kedvezményekre tanulmányaihoz, ez esetben is kérjük, támogassa érintett hallgatótársait azzal, hogy kitölti a kapcsolódó nyilatkozatot, és az anyagi támogatás lehívásának lehetőségével az Egyetem akadálymentesítési céljait segíti.

A kiegészítő támogatáshoz kapcsolódó regisztrációs nyilatkozatot a Tanulmányi Osztályon kell leadni.

A fogyatékossággal élő hallgatók tanulmányaival kapcsolatos elveket, a fogyatékosság megállapításának és igazolásának rendjét külön egyetemi szabályzat határozza meg, mely az alábbi linken érhető el.


Szabályzat


A szabályzat alapján kedvezményigénylési kérelem beadására is van lehetősége tanulmányai támogatásához, elősegítéséhez kapcsolódóan. A kérelem nyomtatványa az alábbi linken érhető el.


Kérelem formanyomtatványa


A kérelmet a Tanulmányi Osztályon kell beadni, legkésőbb a regisztrációs hét utolsó napjáig.

Kérdéseivel, problémáival forduljon bizalommal a fogyatékossággal élő hallgatók tanulmányait segítő kari koordinátorhoz. A kari koordinátorok elérhetőségeit az alábbiakban találja.


KarKari koordinátorElérhetősége
AMKBekk Tímeabekk.timea@amk.uni-obuda.hu
BGKDr. Jókai Erikajokai.erika@bgk.uni-obuda.hu
KGKDr. Katona Ferenckatona.ferenc@kgk.uni-obuda.hu
KVKCsikósné Dr. Pap Andreapap.andrea@kvk.uni-obuda.hu
NIKDr. Steiner Henriettesteiner.henriette@nik.uni-obuda.hu
RKKProkai Piroskaprokai.piroska@rkk.uni-obuda.hu
YBLDr. Katona Jánoskatona.janos@ybl.uni-obuda.hu

Forduljon bizalommal az illetékes kollégákhoz felmerülő kérdéseivel.



Az Egyetem intézményi fogyatékosságügyi koordinátora Prokai Piroska, akihez – a kari koordinátora mellett – bizalommal fordulhat szintén kérdéseivel, problémáival. A segítségnyújtás lehetséges módjáról vele is lehet egyeztetni, és személyes beszélgetésre időpontot a fenti koordinátori táblázatban megadott e-címen lehet kérni tőle.

Személyes adatait megkülönböztetett figyelemmel titkosan kezeljük a kapcsolódó eljárások során.